Ha nem velem történik meg, akkor nem hiszem el, jön egy kis tündérmese cserébe, köszönetképpen, hogy ezt a részét is megkapjátok, ti csak olvasók ott a tiszta lakásban, papucsban, kényelemben, és sokszor elítélők… Történt az csodálatos első szerdai napon, hogy már kevésbé szomjasan és mindenképp szétütve egy hajnali hvg-sátorbeli mézeskalácsház ízű partyba cseppenünk, ahol azt mondja a Tamás igyunk tequilát én meg nem mondok nemet. Álldogál királylány meg T a pultnál, isznak egy jót, majd arrébbcsorognak, ahogy az lenni szokott egy fesztiválon. Igen ám, de kircsilány ebben a történetben ezen a ponton azt veszi észre, hogy a kölcsönbe kapott olympus c-740-es digitális gépe, elengedte kezét, annak bizony lábakélt. Persze van pánik gyorsan, de próbálom hamar túltenni magam az veszteség miatt (nem volt egyszerű) majd lefekszem. És másnap szomorúan (is) ébredik, felhívja a gép gazdáját, hogy neharagudjbocsássmeg, nem így akartam, lemondok gyorsan az ő javára a következő félévemről a fősulin, tandíjam tied, elittam, elbasztam, sorry. Aztán eltelik pár óra, elmegyek telefont tölteni, meg kicsit sírni, bejelentem azért a találttárgyaknál a tragédiát, meg berakom a számba a fogkefémet is. Sörrel öblít a magyar, amikor jön egy sms egy pannonos számról, melynek szövege:

„Szia! Találtunk egy c-740-es Olympus kamerát. A Sziget-Talált tárgyak sátorban megnézhetitek. Üdv! Lelkes dolgozók”

A mese, végül akkor lesz  kurvára könnyező és sírós valóság, amikor a kezembe adják a fényképezőgépet, benne vagyok én is a képekben, azzal igazolom, mondják rendben, viheted, és iszonyatosan sokat mosolygok aztán mindenkire rá. Kiesik pár óra sziget, mert elragad a megtalálás élménye, átértékelődik újra az anyagi helyzet, nincs kibúvó, folytatni kell a fősulit, telefon gazdának, hogy hoppá a helyzet, ő felszabadultan nevet és gratulál és megkönnyebbül, örül veled. De tényleg: mennyire hihetetlen ez, hogy talál valaki a Szigeten egy fotómasinát és nem hazaviszi, hanem leadja? És ráadásul fricskaként a becsületes, még végig is fotózta a napokat, voltak minden fasza helyen a barátokkal, benne a mosolyuk. És az én hálám, de mennyire megköszönném, ha lenne kinek!!!!!!!!!! Na ilyenek is vannak…

Javarészt kihagytam a legjobbnak ígérkező programokat (nem volt sok belőle, másfél), semmis és mégis *urva jó hangulatú partykon voltam táncikálni inkább, mint például az ambiem sátor, ahol elkérik a papucsunkat, mert ez egy ilyen buli, hogy le kell feküdni és csak hallgatni kell a zenét, pedig táncolható nagyon. Többiek elterülve piknikeznek, égnek gyertyák és mindenki nagyon nyugodt meg kedves, hangulatfelelős ez a sátor. Újra, hajnal négykor mondjuk azt a sátrunk mellől, hogy na menjünk valami partyba, még az utolsó csúszást el tudjuk kapni, úgy is lett, „teljesen véletlenül” keveredünk Erká meg Grasshop gondnoksága alá, igazán komoly keveréssel fejezik be a napomat, hét7 óra magasságában fekszem le az baldachinosba, mindenem megvan, a sziget velem van, gyertek ki! Napköpés a német versenyzőé, bár az nem derült ki végül, hogy mit is jelent a húsz20szor elmondott cámpájtsájt!

Naganak és Betanak helyet meg teret meg levegőt és hangfalakat kell adni, ahhoz, hogy tökéletessé tegyék bennem a ki tudja hányadik napot Olyan tomboló bulit csináltak, hogy soha többé nem megyek el szociálba, se süssfelnapba, mert azok ezek után bizt nagyon nagy csalódás lenne. Érezték a fesztivált, tudták mikor hogy mozdulok meg, merre lépek, kivel beszélek, beköltözött a fejmbe a ritmus, néha meg is tört, néha meg is törtem, hatalmas party volt. Órákis sikerült felemelt karral táncolni, nem volt diszkó, nem csapott át drámendbészbe, jó kis brakbeat-tel meg minimallal ütöttek szájon....annyira állat meg zsír volt (itt mki így beszél), hogy szinte mindent kitolt a fejemből addig, bár a Ministry megvolt kicsit, de hagytuk inkább, mert nem az én világom. Utána meg volt még egy nagyon halovány kispál, de becsúsztam csak rá a végére, mert elaludt a fejem, csak félórára. Kispált sajnálom, mert minden szigetes fellépésük megvan fejben, hihetetlen, mennyire tudnak nekem mindig újat mutatni, hiába retroarcok. Ja és Vágtázó Csodaszarvas, igazából hősök így is, mert végigcsinálták, de annyira szarul szólt csendben, hogy sajnálatba estem. Kellett volna ordítani, nagyon hangosan kellett volna belemászniuk az elázott testembe, de halk volt. egy tipikus hiba a szigettől, mert mirevégre odajutok, hzogy megtalálom a színpadot, kivárom, meg szurkolok, addigra ők felkészülnek és mégis szar a buli attól, hogy rosszul van hangosítva. Mindegy, meghallgattuk, mert a zene alapból nekemvalóan van elszállva. Vannak olyan pillanataim, szerintem hosszú percek, amikor nem tudom, hogy hol vagyok, vagy tényleg megtörténnek e azok a dolgok, amelyeket látok vagy érzek, persze ez evvel együtt normális. Nincs még bekötve a net a sátramba, viszont találkoztam egy emberrel aki a civil-normálisban, az elmondása szerint üzletember, hamar ki is derült, mert azonnal  euro-ba kezdi el árulni az ennikék utalványunkat, gyorsba csinál pénzt belőle, pedig még van! És vannak punkok, akik megkérdezik, hogy van e cigim, jóhogy adok, aztán megmutatom nekik a jogszabályt (by sziget), hogy sem tarhálni sem kéregetni, sem koldulni nem lehet, mert tilos, erre kiröhög és megy tovább, én meg értékelem, hogy így reagál, ember marad, nem támad, ez is csak itt történhet meg egy hét alatt! Az aranyköpésekből egy tavalyi Gyugyótól : - Mostmár sokkal szomjasabb vagyok, mint amennyire *ugyálnom kell! és egy idei, padlón fekvő Kornél,: -Mégis mozog a Föld...

Acdc korán reeggel, azt a leborult szarrá tépett és ivott réz fán sátor leszúrócövekét! Jó reggelt lakótársak, nem kell fogmosás, meg ilyenek! Szakad szét a fejem, lüktet, elfeküdtem durván az oldalamat, vagy valaki más feküdte volna el? Oda se neki, kell egy hét együttlét! Túlélem, csak ide még ilyen napból legalább hatot! Nagyon nagyon durva első nap van megettem, vannak veszteségek (1egy darab digitális fényképezőgép, hvg-nál ottfelejtve, ááá, nagyon fáj), bejött képbe apuska, tényleg Tamás arc, annyira olyan, amilyen, volt tánc reggelig, de azt azért nem átallom elmondani, hogy kettő2 egész óra kellett ahhoz, hogy aklimatizálódjak, szerintem komoly volt átállni... gyalogoltam, meg mentem mintha kötelező lenne, pedig csak szigetlakó vagyok, de mindehova be tudok csúszni, úgy igazán nagyon, mint ahogy most is. Világzenein Susheela Roman brutálisan nőkeént kezd el érdekelni, már a második percben magával ránt , agy kiborul, zene van csak, sajnos csak az utolsó negyed óra van meg belőle, sajnálom, de megnéztem a Therapy?-t, és mostmár sokadjára tudom, hogy hiba volt, katasztrófa, ordít, mi meg aktívan hallgatjuk végig, majdnem szerelem... És lejön  Robert Plant a színpadra, olyan zenével, hogy elszégyellem magam, amiért nincs közöm hozzá, már a nagyon sokadik sör után kicsit megránt, de élvezem, mert ezt és a Boban Markovich-t sikerült annyira  hangosítani, hogy erre egy metáos is beindulna szerintem annyira zene. Robert Plant álom és valóság egyben, van ritmusa és dallama, van művészete is, kellene nekem többször. És koncerteken kívül itt vannak jelentem azok a régi arcok, akik moziznak és vetítenek, meg mindenütt ottvannak és csinálják a napközbeni fesztivált is, közéjük tartozom esetenként, tényleg kellenek ők ide, az egyik pl felajánlotta, hogy bevezeti az internetet a sátramba, másnap jön én meg bólogattam, hogy aha jó lesz, gyere. Srácok szerint két durva dolog van, az egyik, hogy kettőnegyven240 az euro, a másik, hogy háromhúsz320 a sör, meg hogy mindenki pina, és nagyon sajnálom, de tudtam, hogy az első nap erről szól majd, nem lesz kultúra meg érdek, csak szimplán szabin vagyok mint egy átlag normál ember és igyekszem kiütni teljesen a fejemet, biztos ami biztos alapon, és még azt is megengedem magamnak, hogy ne írjak helyesen, bocs, részeg vagyok, visszairamodok a mocsok aljára. Képek nem jönnek, majd apuska talán megemlékezik az éjszakáról...

Hát akkor most nekem itt van vége egy évnek, tényleg vége. Holnaptól szabadság, bár azt sem tudom mi is az igazán!

Egy évvel ezelőtt volt ilyen utoljára, a tavalyi sziget előtt volt ugyanígy, és most annyira fáradt vagyok, hogy csak ömlik az a rohadt kurva könny a szememből, megkönnyebbülve szakad fel bennem minden, görcsszerűen rángat a zokogás, mert nem érzem a karjaimat, nincs több energia, nem akarok mást, csak kimerülten, olyan végleg kimerülten sírni! Egy elvetemült pillanatban számot vetek az elmúlt egy évről, amiben volt  két2 vizsgaidőszak, amolyan tényleg nagyon komoly, (politológia és szociológia kiemelten) és volt benne művészet (!!!), megrendezhettem a könyvemből a felolvasóesteket, csodálatos három hónap volt, amiben húztam saját korlátaimat egyre szét és tovább, a totális végkimerültségig, aztán mégis lett következő nap és hét, azt is túléltem mind lelkileg és fizikálisan, pedig akár kritikus is lehetett volna, de erősnek kiáltottak ki, hát az lettem.  És aztán ezeket végül sohasem hevertem ki vagy dolgoztam fel, azok sikerét, vagy hibáit és vonzatát. Még a teltházak ellenére sem…!

És elengedtem egy fiú kezét  is közben, sohasem tudom meg, hogy jól döntöttem e, de még mindig fáj ez a tudatlanság! És dolgoztam végtelen mennyiségű munkaórát, szarházi emancipáció, amivel nemhogy ugyanannyit dolgozunk, mi nők, hanem kétszer annyit, járunk főiskolára és vezetünk háztartást, hogy aztán a környezetünkben élő pasik ezt teljesen egyszerűen betudják egyszerű vannak, pedig basszátok meg nem az, mert eltelt egy év, mi vagyunk a gyengébbik nem, gyenge vagyok,  nekem meg zúdulnak a könnyeim. Annyira fáradt vagyok, hogy még az sem tudja a tengert megállítani, hogy holnap egy egész 7 (hét egész nap) szabadság vár rám. Sokkal nagyobb jelentőségű dolgok ezek, mint egy átmulatott szigetfesztivál, vagy átszívott breakbeat-buli, vagy egy nukleáris fegyverek elleni reggi for písz..   És lehet itt goldenblog, meg szigetblog én akkor is sajátomat írom, azt ami jön, még akkor is ha nem olvasható, vagy élvezhető, leszarom, nem érdekel, idevágom, aztán lefekszem aludni, hogy holnap már ne ezzel az arcommal találkozz, hanem a party-királylánnyal, mert az is én vagyok, csak azt látod is. Sajnálom.  

Két számot hívtam. Mindkettő kikapcsolva. Ennyi.

 Lép, lépeget, lépni vágyik, lépést tart és lépre megy, aztán lézeng csak, később feláll… lassan kezdi csak el, először talán csak egy arasznyira megy odébb, még attól is megretten, hogy rohanva meneküljön. És tudja, hogy közben fájdalmat okoz, a döntés maga a fájdalom. Kizárt valamit, hogy új út jöhessen idővel, arrébbállt, hogy már ne bántsa meg, csak talán az önző magány, de létezik. Lép, lépeget… Lényeget lát, néha csak keres, de nem mondja ki a szavakat, vegetál még kicsit, mert még feje nincs teljesen arra a szintre emelve, amiben lehet választási lehetősége, mint, amit most csinál, hát bocsásd. Szép marad, ha ránézel, látni fogod idővel saját magad a szemeiben, néha érintsd meg, hogy visszatérjen erre a bolygóra.  

Ma Hocs mondta, hogy adjam oda legyek szíves fiú számát, de mondtam, hogy menjen már a fenébe teljesen el, minek zaklat engem ilyesmivel, amikor épp jól vagyok, és lehet, hogy nem így kellett volna ezt közölnöm vele, de ennyire tellett ettől a mai naptól szinte. Érdekes, hogy azt gondoltam, ha teljesen kizárom az életemből, akkor majd kizárom a szomorúságot is, amit a hiánya okoz, de nem így lett! Ugyanúgy benne van a gondolataimban, megmozdulnak érte tárgyak, szól kedvenc zenéi, én meg nem megyek el miatta Kapolcs, és minden napra jut belőle, még akkor is, ha csak sejtem mikor hol, a világ mely részén jár, de már átlátok ezeken a hangulatokon, ennyi.   Tamás mondta, regisztráljak be asztroweb akármibe, megtettem és elolvastam magamról egy csomó általánosan igaz és nem igaz dolgot, aztán ahogy szoktam, legyintettem, mert nem tudom mire jó, hiszen ha úgyis meg fognak történni a dolgok, márpedig igen, akkor mit akar megjósolni? Vagy közölni? Vagy azt akarja, hogy fel tudjak készülni arra, hogy milyen napom-hetem vagy orgazmusom lesz a következő évben?  Spontán jobb ez, hidd el, és hogy valami vagy valaki meg tudja mondani, vagy nem, hogy, hogy érzem magam aznap, az nem változtat semmin, az csak van. Befolyás nélküli… bár tudom, hogy vannak olyan emberek, akik mániákusan alárendelik magukat ez asztromicsodáknak. (Angolul talán astroholic…) De akkor is mindenki maga éli meg az saját életét, saját döntéseinkben élünk.   Ron, a lemez ledzep részénél furcsa de ja vue (ezt így írjuk vajon?) érintett meg és maradt egy pillanatra, a pótkulcsba vitt, ahogy felnéztem a közönség felett, csak egyetlen arcot látva és mimikájából azt a szájmozgást vélem felfedezni, ott az előadás kőkemény izgalma alatt, hogy köszönöm. És utána rontottam két sort zavaromban, de senkinek sem tűnt fel a baki, csak talán ő látta. Fantasztikusan egyedi volt az a pillanat! Kösz a zenét, én így itt.

Még 2kettőt kell aludni, és elkezdődik végre nagyon sokunknak az igazi nyár, annak legnagyobb, legátfogóbb, legpunkabb, legdurvább, szebb, és legtökéletesebb, legnagyobb visszhangot kiváltó, zenés (stb.) programja, A SZIGET. Még kettő és végre belebújhatok a ketrecből kiszabaduló nagyon durva állat bőrébe, szabadságom hitével ballaghatok be majd azon a bizonyos K hídon, ami egyébként azért ká híd, mert a vasszerkezet végig ká betűt formál, micsoda egyszerűség… Kettő egész éjszaka múlva már úgy kelek fel, hogy izgatott leszek kicsit, alig egy haloványan, pedig törzsvendége vagyok az fesztiválnak, és mégis. Kell még aludni ahhoz, hogy egy helyen találjak meg sok mindent, muzsikát, arcokat, élményt, álmot és kultúrát, pontosan kettő még és végre rámosolyoghatok (első nap még tényleg őszintén) a kapuban strázsáló inkálosra, meg a karszalagfelrakó csapat egyik tagjára, aki majd jó szórakozást kíván. Még kettő és a karomra felkerül a megkülönböztető jelzés, amiről majd mindenki tudja egy hétig, hogy igen, én közéjük’ tartozom… reggelente a hazaúton majd kapok arcokat a négyes-hatoson, lesz legyintő, meg unott, mosolygós és együtt érző, szánakozó. Még kettő és beköltözöm az új házba, lesz nagy kertem, meg parti benne, viszont csak az lesz, de remélem néha csend is. Még aludni kell, igaz már csak kettőt, hogy ott legyek a sok náció egyikének képviseletében, lesz a kezemben majd vizes, klasszikus sör, leszek majd beteg is tőle, fogok rosszul aludni, de látok meg hallok majd ritkaságokat, és fogok nagyokat sóhajtani, hogy de szép, de állat, de *urva jó. Eljön hozzám a fél világ, hogy megint táguljon a látóköröm, kinyitok majd kapukat, belenézek a Te arcodba is, és a szám sarkában köszöntöm a folytonos mosolyt, persze megint marad egy hétre. Még két nagyon hosszú éjszaka vár rám, aztán átlépve korlátokat, letudva hétköznapokat felsóhajtok majd odakinn, hogy aha, kell egy hét együttlét!

 „Kíváncsi vagyok mennyire fajul roma majálissá majd ez a buli, mindegy a plakátok kárpótolnak majd cserébe bennünket!”- mondta egy barátom, amikor elindultunk a hetedjére megrendezett @rc óriásplakát kiállítás megnyitójára, de mint később kiderült sem roma majális, sem kárpótlás nem volt… A Felvonulási téren, amikor odaérünk már van egy kellemesen átlátható és járható tömeg, romát csak elvétve látunk, de őket is csak munka közben, valamiből meg kell élni, persze áruljátok csak azt villogó akármit, meg az illegál sört, minket ugyan nem zavar… Az már mondjuk inkább, hogy a beugró Novák Péter, meg a Geszti egyszerre állnak a színpadon, és ez még nem is lenne annyira durva ugye, de egyszerre is beszélnek. Igazából a dumagyáros Geszti konfjaira lettem volna kíváncsi, örültem volna, ha villog, de Novákunk nem érzi igazán, mikor is kellene kicsit csendbe maradni, úgyhogy a műsorból, -ha lehet annak nevezni-, egy élvezhetetlen káosz keveredik, nesztek. Szép és nemes cél a romákért tüntetni, Babarczy Eszter próbál lelkesíteni minket, hogy mi is tegyünk értük, szólaljunk meg és fel, mert hova lesz a világ, ha ez így folytatódik, de semmit sem mozdít meg bennem. Aztán Novák Peti van újra soron, azt ismételteti a javarészt huszonéves tömeggel, hogy „Csináljatok valamit, hopp”, előttünk egy fiú azt ordítja, de mit? Válasz persze nem jön, helyette jönnek a díjazottak, túl sok szerephez nem jutnak, talán nem lett volna rossz megkérdezni egyik másiktól, miért és hogyan jött létre a pályamunka, de semmi plusz információt nem kapunk, viszont a támogatók reklámját annál többször. A kivetítőn futó videókból összeállított blokk is belevész a pesti éjszakába, se eleje, se vége, hangsúly sehol. Az előre bejelentett tüntetés még egy kis izgalommal tölt el, de aztán az is elmúlik, pár aktív fiatalon kívül, mindenki csak passzívan vesz részt benne. Egyedül Jónás Tamás, költő tud visszatartani attól, hogy ne menjek el valami pálinkáért, jó erősért, de neki meg kevés mondandó jut, úgyhogy amikor a Romano Drom kezd muzsikába, mi, meg még elég sokan, már oldalgunk el plakátot nézni, és itt omlok össze teljesen. Hol hagytátok a humort? Hol itt a fantázia? Azon gondolkodom, hogy ha ezek a legjobbak, akkor milyen lehetett a többi? Olyan egyszerű poénokkal meg közhelyekkel szembesülök, hogy megkérdőjeleződik a búrámban, minek ezt hetedjére erőltetni? A mondatmustra bevallás szerint is megbukott, jöttek hivatásosak, jól megírták felkérésre, de én erre már így nem voltam kíváncsi, bocs. Jöttek zenélni a szokásos arcok, Anima, Kistehén, meg colorStar, de az este fényét, csak a fenn említett brutális pálinka tudta kicsit csiszolni, és aztán, hogy stílusos legyen a vége, leesett egy kiadós eső, úgyhogy szarrá is áztunk. Arcátlanság!

Szedd már össze magad, Rita, fürdőruci, törülköző, papucs, ennyi! Kapsz 10tíz percet, hogy lenn légy az autónál… Nem, nem kell könyv, nem, szendvicset se csinálj, minden megvan… pulóver? Hülye! Csak Agárdra megyünk pár órára csobbanni, öltözz! Már csak nyolc8 perced van! Így kezdődött az vasárnapunk, legyen nekünk csobb a Velencei-tóba, hátha hűl már a fejem kicsit. Tényleg annyira közel van pesthez, hogy menni kell. Agárd a nagyon közepes strandok közé sorolható, azért nekünk megteszi, és azonnal beleugrunk a nagy vízbe, még akkor is ha *urva nagy hullámok vannak benne, meg ugyanakkora szél… Fetrengünk kinn a legnagyobb nyugi közepette amikor Geri azt mondja, nemhogy repülőn nem ült még, de külhonban sem járt … Mííííííííííí? Na neee! Hirtelen ötlettől vezérelve, azt mondja András, akkor öltözés és menjünk, hogy G-nek meglegyen a külföld feeling. Számbavéve a lehetőségeinket, meg a sör iránti nagyon mély tiszteletünket, először Budapest felé veszzük az irányt (persze azonnal kisüt a nap, meg elmúlik a szél…), útlevél, pénz, cigi, aztán IRÁNY PÁRKÁNY! Az út kb. egy óra (lett volna, ha nem állunk meg kávé, pisi, pénzchange), és már ott is találjuk magunkat Esztergomban, és ámulva veszem tudomásul, hogy Magyarország mennyire tele van látnivalóval. A határátkelőn nincs gond, nem rejtegetünk többszáz100 afgán menekültet és nincs nálunk hernyó se. Geri kezeli komoly arccal az útleveleket, majd átérve első kérdése: -Mostmár külföldön vagyok? Bólogatunk aranyosan, és miközben átérzi nagyon mélyen ennek súlyát, én csak szívom magamba a látványt, lenyűgöző a panoráma. Az Esztergomi Bazilika (3D-skép) olyan mély hatást gyakorol ránk, hogy hazafelé is kiülünk Párkányban egy Duna-parti hajóra, kérünk Zlaty-t és csak gyönyörködünk. Hatalmas nagy büszkeséggel vagyok eltelítődve, amiért mienk az a Bazilika, igaz, Párkányból a legcsodásabb, ahogy felé emelkedik a határnak, egyszerűen lenyűgöző. Megmaradt a mienknek, és ha belegondolok, hogy hány turista látja a Bazilikát Magyarországnak, na dagad mellem. Sikerül annyira leragadni, hogy beesteledik, lámpák gyúlnak, figyelem Geri arcát, gyerek lesz belőle egy-egy pillanatra, és azt mondom magamnak, már csak ezért is megérte! Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen baráti áron jutunk hozzá pár tálca Zlaty-hoz, a társaság pedig szórakozik (leginkább G első külföldi útján)… és még csak egy határ menti városkában jártunk… Gergő már a következőt tervezi, (Bécs, Amszterdam) én meg azon gondolkodom, hogy mondjak neki állj-t, hisz annyi mindenenünk van még itthon is. Képek később még, de addig egy..

Negyven40 lehet mondjuk rabló, vagy hőmérséklet, vagy gombóc fagyi, de lehet skalp is, na de láz? Bele sikerült szaladnom valami ilysmibe, de nincs gáz, valahogy nem ránt le teljesen, talán csak lelkileg inkább, bár az tré mert nagyon sok betegségnek a lelki a küszöb... András szerint egy sör lenne a gyógyír, Szilvi meg aszondta igyak bort forralva, Ron ma kimaradt, de megittam két2 pohár vitaminos dzsúszt, na, T meg váratlan szólalt meg a telefonban, mondta, hogy html így meg úgy, és sajnáltam érte, hogy kb csak a 11tizenegyedik percben jött át a szisztéma, de a negyven, az mégiscsak 40. Kicsit szomorúnak tűnt a hangja... szerinte ágyban kellene tolnom, de ááááááá, lány nem akarja még letenni az fejét. Ráadásul van lelkiismeretfurdalásom, elhanyagolom a falumat, elcsendesedett bennem, pedig vágyom arra a hangulatra amit az írása okozott... egyébként automatikusan ott is használom Vik miatt a betűk mellé a számokat, utálni fogom majd kiszedni belőle, előre bocs Vik, neked írok egy olyan példányt, amiben bennelesznek, mert tudom, hogy könnyebben olvasol majd... Nekem is kellene kicsit, mondjuk tankönyvet, azok a szigorlatok döbb gyorsan ittlesznek, én meg majd állok értetlenül, hogy aztán meg úúúúúúúúú, de gáz!

Talán, amikor ez az időszak jön, majd megváltozik valami, lesz több, vagy akár kevesebb, és kevésbé szomorú az lányka, kicsit kissebb emlékintenzitással, hogy ne legyen fájó teher, vagy hiányérzet fiu.

Legalább két2szer jelentettem már ki ebben az évben, hogy NEM, sohatöbbé be nem teszem a lábam a ZöldPardon száz100forintos forgóján, akár a U2 is tiszteletét teheti, engem ugyan oda be nem rángat senki akkorsem... Szóval jöttek a Tokaj-ban megismert debreceni srácok (bevégezve az EFOTT-t, amit nekem sikerült kihagyni) és Ron felvázolta az esti colorStar koncert fontosságát, azt persze egy darabig mélyen elhallgatta, hogy hol is lesz... Amikor meg már kész volt az útravaló cigi, dobozban sör a kézben, egyszerűen nem lehetett azt mondani a másik három embernek, hogy én oda ugyan nem megyek, mert zp. komolyan egy hatalmas nagy kalap kula, fos, szar... Valamikor pár évvel ezelőtt még tudtam értékelni, mert megtaláltam a zenéimet meg a hangulatom is, de mára már csak a zene maradt, az meg nem mindig tud kirángatni az elkurvult, elsznobosodott tömegből. Most is csak egy kis időre sikerült, amikor beljebbmentünk a fruskák közé dancingolni, kivételesen jól szólt, tényleg hallottam a hangokat és, amikor becsuktam a szemem jött a saját mozim, víziók hada, kivert hideg, meleg, lüktetett, simogatott, elbűvölt, lettek gyengéd és szenvedélyes pillanataim, de volt üres is, amikor azon gondolkodám, hogy mily formán tudnám behatárolni a stílust. Egy darabig azt gondoltam, hogy egy kicsit Anima meg Korai, de nem. Persze őket sem tudnám egy lapra tenni, csak talán úgy, hogy mindkettő megnyit bennem dolgokat. Végül arra jutottam, hogy egyedit csinálnak a srácok, amiben van világzene, tánczene, meg népzene is és nagyon hallgatható, meg szerethető az ami megszületik... De kábé amíg ezt leírtam addig tarthatott ez az állapot, mert tuti, hogy vagy leöntött valaki húgymeleg sörrel, vagy átesett csámpásan befordított lábfejemen. Nesze zp.

Egy idő után pedig azt mondtam, nekem ez itt sok, taxiba be, puszi Ron drágám maradj csak, vigyázz az éjjellel.

Aztán hazajöttem és kerestem cd colorStar, arra aludt el fejem.

Jóvan, zene nyert.

Az úgy kezdődött, hogy nem (?) akartam én Robbie-val tölteni az éjszakát, de aztán mégiscsak engedtem az unszolásnak és minden erkölcsiséget (sic) félredobva az ölébe ültem ott a Puskás Ferenc Stadionban, több ezred magammal, hagytam, hogy felizgasson a szenvedélye. Szerintem a pasik is el voltak ázva a látványtól… Olyan kisugárzása van ennek a brit fenegyereknek, hogy bár nem tartozom a visító, elborult agyú kis picsák közé, azért azt a csókot, amelyiket a színpad előtt álló elalélt lánynak nyomott az szájára, én is bevállaltam volna. Hozzáteszem esélyünk sem volt a közelébe kerülni, pedig egyszer megpróbáltunk előretörni a saját csókunk reményében, de az első tizenöt15 sor annyira be volt állva csak rajongó csajokkal, hogy egy idő után saját testi épségünket féltve inkább feladtuk és visszafordultunk. Az első húsz perc nagyon csak róla szólt, még a hangosítás is erősített ezen gondolatomon, mert javarészt csak őt lehetett élesen hallani, mögötte a zenekar csak alájátszott, amit én kicsit nehezményeztem, mert így kevésbé kaptam összképet a zenéjéről, hja nem csak azért mentem a koncertre, hogy gyönyörködjek. Aztán felsorakoztatott egy halom olyan arcot a koncert alatt, amibe bár csak a kivetítőn keresztül is, de sikerült egy-egy pillanatra belezúgni. Volt pajkos kölyök, hódító és felajzott szerető, és benne volt az állat is, ami elég rendesen átjött a tömegnek. Fergeteges show elemekkel rakta teli a bulit, sokat beszélt és nevetett meg játszott, énekelt duettet és a vokálos lánykát is felköszöntöttük egy heppibörszdéjjel úgy többezren. Elénekelte nekem a Come Undone-t is, hogy még jobban szétcsússzak, a She’s the one pedig csak tetézte bennem az érzést, hogy ezt bizony kár lett volna kihagyni. Szinte végig az az érzésem volt, hogy a végére Rob mezítelen áll majd előttünk, de végül nem dobált le magáról mindent, bántuk persze, helyette az utolsó zenéket egy hófehér adidas (sic) melegítőbe nyomta le, és még ez is teljesen rendben volt. A Feel alatt elindult a hullámzás a tribünökön, úgyhogy bárhová néztem mindenhol ott volt a hatása. A Tripping sosem volt kedvencem, aztán itt valahogy úgy sikerült előadnia, hogy borsózott a hátamon a nemlétező, na itt igazolódik be az a tény, hogy csak az élő zene a zene. Volt ráadás, nagy adag visítás a végén, aztán csak fáradt de nagyon mosolygós kicsurgás a kapukon, bennem azzal a tudattal, hogy szeretkeztem A Macsóval.

Nem tudok, és nem is akarok kimászni ebből a mittudoménmiből, amit Tokaj hagyott rám, mint valami nagyon rózsaszín ködöt, a megnyugvás sűrű ködét. És ma azt mondtam, apuska.freeblog.hu-nak, hogy eztet a karszalagot én le nem veszem addig, amíg jobb fesztivál kerekedik, mint ez. Vajon milyen állapotban lenne ez a szalag jövő ilyenkor? Ha úgy esne... A kismacska úgy aludt el a kövön, hogy nem feküdt le, csak tartotta magát egy darabig, de aztán mégis elkezdett dőlni, fokozatosan bólintott le a lába felé, de láttuk, hogy csak az utolsó pillanatban riadt fel, sohasem esett rá az állára, kuncogtunk, mert annyira kedvesen bájos volt, mi meg csúnyán betépve, szóval kuncogtunk, aztán Lac gitározott nekünk ledzep-et, hogy örüljünk, de ennyi kb egy hétfő. A többi már csak belül zaljik, amolyan levezető bulit csinálok a hétvégén átélt élmények miatt és ért. A pozitívumok még mindig rajtam, én meg csak emelem fel a fejem.

Talán fel kellene hívnom a fiút.

Vagy nem.

Láttam! Igenis ott volt, és én komolyan nagyon nagy tisztelettel néztem a zúj sárga négyeshatosra46. Olyan tekintélytparancsolóan haladott el előttem, nem volt lomha, nem csattogott, meg zörgött, csak haladt. El vagyok ámulva... Kérem, elnézést.. az utasokat nem lehetne lecserélni? Végül gyalog mentem el a hajómra gályázni, azt a kurva mélygarázsépítést már nagyon be kellene fejezniük, mert szerintem jópáran tőnkremennek bele, egyszerűen azt sem értem, hogy hogyan kaphatott erre engedélyt az építtető. Az utcafrontra néző lakók ablakai a legdurvábbak, mert azt egy ideje nem lehet kinyitni, por van, meg zaj, folyamatos a fúrás... Már három3 éve csinálják lassan, azóta hogy ott dolgozom, és pechemre én még ezt az utcát nem láttam úgy, hogy ne legyen valahol állvány vagy gödör vagy hidak... Az üzletek meg kezdik lassan feladni, ahogy a mienk is, sok a bérletidíj, a bót meg nem megy. A 6 üzletből már kettő kiszállt, megfulladtak, amikor az egyik alvállalkozó gárda belefúrt a szennyvízcsatornába, és a teaházat spec telivágta a tartalmával. Térdig. Tulajt bírtam, jófej, dadog erősen, és egyszer elmesélte, hogy minden pénzét beletette a teaházba és még egy fillér nem térült meg de be is kellett zárnia a kár miatt, egy év működés után, azért ez elég durva. Hol van ilyenkor az önkormányzat, isten, vagy tévé, vagy akármi? Mindegy csak valakinek tűnjön már fel, hogy emberek vagyunk, gyenge idegzettel...

Befejeztem... igazából franc se tudja minek foglalkozok ilyenekkel éjjel, inkább az kellene, hogy lebegjen előttem, pár óra múlva stoppolunk Tokajnak neki, hogy ott legyünk a Hegyalján. Csővázas, hálózsák, jó az inhalt nem hagyom itthon. Ha csalódni fogok, mint a Voltban, ott Sopron, akkor nagyon szemét kilátásokkal leszek a Sziget iránt is, kitudja, lehet, hogy már meg se lesz a hangulata... én változok vagy a fesztiválok? És elindult az GoldenBlog nevű verseny, amiről elég sok nem biztató dolgot olvasok össze, ha jól látom a szervezők kicsit rossz koreográfiával rukkoltak elő, de meg kell nézni mi lesz a vége... adjunk egy esélyt (micsoda tolerancia, wow). Aztán lehet, hogy még beszélünk erről a szigetről írósdiról.

.. egy mesét! Valamikor nagyon régen hallottam egy anekdotát, amiben három főszereplő van, az alkoholista, a füves, meg a kábszeres. A cél az, hogy elinduljanak a saját útjukon valami kincset is ígér talán a mese, de találkoznak egy ponton, ahol egy ajtó állja útjukat. Beesteledik közben, tanakodnak nagyon, és megbeszélik, az ajtó mögött töltik az éjjelt, de az zárva vagyon. Erre az alkoholista azt mondja rúgjuk be az ajtót, és akkor bennleszünk ez a megoldás. Erre a füves azt mondja, üljünk le és várjuk meg szép lassan amíg az magától ki nem nyílik. A drogos válasza a legszimpibb: befolyunk a kulcslyukon... Ha valaki ismerné a történetet, help me, jó lenne eredetiben újraolvasni... de ha tipped van, hogy milyen módon kereshetnék erre rá annak is örülnék...

Volt, Sopron  Ilyennek képzeltem el Sopront, nagyon hangulatos régi házak, szerintem feltűnően sok szépen felújított vagy restaurált épületük van ott nekik, ámultam csak... vajon másik város mé nem tesz ugyanígy?  Feszt. Szal, az van, hogy sokkal több mindent nem láttam, mint amit igen, és szerettem volna. Erre speciel kb. csak olyan hajnal négy óra magasságában döbbentem rá, miközben a Cafe-ban Palotai-mániánk miatt toporogtunk, hogy mi lesz má mé nem jön... Nem mintha nem lenne lehetőség bp egy héten egyszer legalább elkapni muzsikálás alatt... Palotai mindig jó nekem, ez van. És sok zenéből csak keveset érzékeltem, mert tömeg, vagy elakadtunk a javarészt hatalmas és nem annyira kellemes káosz jellegű akármiben. Vagy a PUF meg a Heaven Street Seven is csak nagyon hátulról, mert akkora napsütés volt, hogy nem lehetett megmaradni odakint, úgyhogy egy nagy fa árnyékából próbálkoztunk. Viszont a Zagar számomra is meglepően jól szólt, bejött... a kultúra Volton kimaradt, kihagytam, durván sok cigi meg sör miatt, volt vetítés meg mozi így is, és azt is megtanultam, hogy azt a sátrat, amelyiket nagyon könnyű felállítani, biztos, hogy negyvenhétszer több időbe telik összevágni újra kicsire. Napersze, ha szöszi odament volna hamarabb, hogy segítsen...

Nem ment, csak később. Bulizott keveset, nyelte a füstöt, néha megsímogatta Ron karját kedvesen. Köszöngetett ismerősöknek, de azt hiszem ez a Volt nekem nem jött át.. Marad majd persze egy-két arc, de inkább a város, az utcák, amelyekből nagyon keveset láttam. Jövök még. Mindenkinek jóéjt.

Az forró Capella, Bp.   

Na persze így utólag már nem annyira lehet eztet visszaadni, azé ez mégiscsak a nagyon meleg Capella volt. Pedig mi biz’ hazaindultunk, nagyon haza pihenni, és mégis a belecsúszás tipikus szaga lengett körül bennünket, na aztán végül oda is vágott durván. Hogy Ron mit vagy kit fejelt le az éjszaka folyamán, még mindig nem derült ki, pedig több kockából is megpróbáltuk összerakni az estét, eleddig mindhiába, viszont fáj neki az orra, meg ilyenek. Valamikor vérzett is, de ez is csak abból derült ki, hogy mocskosul ott volt reggel a nadrágján... Egyébként sok esetben nem derült ki aktuális táncpartnerünk neme, de hogy őszinte legyek egyikünket sem érdekelt, átléptünk valamit, egy kicsit a saját korlátainkat is és konkrétan szerintem mindannyian beleszartunk, hogy sacc/kb csak mi voltunk igazából heterok. És örültem, hogy G végül nem maradt kinn és várt bennünket meg ott, mert ez volt a célja, hogy márpedig ő be nem jön egy melegbárba velünk, mert őt ne símogassa minden b. Aztán mégis láttam rajta, hogy ugyanúgy kinyitott benne kapukat mint bennünk. Felszabadultunk. Szerintem szabadságot adott, hogy bármit megtehetünk, akár félmeztelen is táncolhattunk volna a rúdon, persze nem tettük meg, bár így jobban belegondolva, lehet, hogy az is csak egy kocka ami kiesett abból a nagyon forró tegnap éjjelből. Kaptunk műsort is, csajok énekeltek nekünk, olyan régi kabaré formátumban, és hiába volt szar, mi komolyan úgy bámultunk, mint aki még nem látott pasit csaj ruhában, meg parókában, kifestve, esetenként tényleg fenomenálisan téve ezt. Iszonyú közvetlen volt, ha akartam volna, odamegyek kinyújtom a kezem és megsímogatom bármelyiküket... Tulajdonképp mi jártunk jól Ronnal, mert mi mindig csak pasikat kaptunk, még akkor is ha szoknya volt rajtuk, de nem mindegy? És tényleg szépek ezek a srácok, egyszer eszembejutott, L, akit kifestettem, miután megnéztük Nagy Sándort moziban, szerintem élvezte... Nézegettem az embereket, de tulajdonképp, ugyanazt tettem, mint mindenki más, átlényegültem a mindenfajta lehetőségeim tudatában és nyíltan belenéztem az arcokba, láttam rajtuk a ritmust, a szenvedélyt! Emberek! Capella nagyon nagy party, induljatok el véletlen vagy hirtelen, egy estét vagy ki tudja, talán többet is, de nagyon megér. Azért jópár ezer forint folyt be szó szerint tequila formájában a szerevezetbe. Görbe lett, ez van. Ron görbén aludt el a fürdőszoba előtti szőnyegen, megmagyarázhatatlan kérdőjeleket hagyva maga mögött. Az ágyon ébredt. Ott lenne már a helyem, aludni mert holnap végre tényleg lesz Volt, ott Sopronban. A ma felemelte a telefont, hogy engem hívjon fel, majdnem négy hét múltával, de nem tudtam felvenni, mert megijedtem, kihagytam...

Kihagytam.

Odaírtak nekem aztán egy tök nagy kettes2t az etr-rendszerbe, én meg néztem nagyot, majd, ha jól emlékszem sikkantottam egyet örömömbe, és k-ra örültem a szociológia megmérettetés eredményének. Még az a szerencse, hogy tegnap az ellenkezője miatt ittam meg becheréket, holnap meg... ehh de hosszúnak kínálkozik ez a hét, na pont emiatt is hagyom ki a ma éjjelt.  Ma az utcán teljesen véletlenül kezdtem el beszélgetni egy lánnyal, komolyan meglepett, hogy mennyire jó volt a szimpátia... Álltunk már egy ideje a zebra mellett és bár nem jött autó mind a ketten álltunk és vártuk a zöld jelzést. Elég sokáig nem akart az lenni, mi meg mint a balekok álltunk tovább, autó sehol. Aztán egymásranéztünk és elkezdtünk nevetni, és asszem valami olyasmit kérdezett először, hogy "te szerinted meddig csinálunk magunkból hülyét?" Jóízű volt és szép, ahogy nevetett, nekem meg az jutott eszembe, hogy valahol minden út meg van írva, ez is, ezek a mondatok az ösvények. Aztán zöld lett a lámpa és ő azt mondta, hogy az egyetemi könyvtárba megy, talán velemehetnék. Nem mentem. Elköszöntünk és azóta sem sikerült rájönnöm, hogy miért nem mentem vele, a mosolyával, jó hüjeség. De ha meg van írva, akkor az is, hogy fogom e majd még látni az életben, mint azt a fiút, akivel kéthavonta találkozom partykon és egy pár szemkontakton kívül semmi sem lett velünk, és legutóbb a Gödör nevű egységben meg megszólítottuk egymást, szerintem mindketten kíváncsiak voltunk, és ennyi. Mellesleg a Gödör-beli buliról nem sok említendőt tudnék, csak a már említett beszélgetés, meg hogy sikerült meghallgatni nagyon gyengén muzsikálni tudó csapatot, íííí de kár volt. Palotai reményünk meg hiába volt. Reggel másztunk ki a gödörből, világos reggel... Á elszámolta az óráit, én meg nem vagyok már 11tizenegykor képben...

aha, uutána meg is veregettem a saját vállamat, nesze neked szoc. zh, bukjál meg jól... De elfáradt má nagyon az a csepp agyam, sajnálom. Nekifutok mégeccer, persze garancia sosem lesz rá, hogy egyszer le is vizsgázok. É szerint tragikuusan fogom fel saját helyzetem, de őt is meg lehet érteni, amiért ezt mondja, mert még sosem volt uv.-ja, á mindegy. Aztán beballagott belvárosba, mégis nevetősen, az az igazi hisztis nevetősen, végül lehiggadt benne mélyen a nyugalom. Hétvége Volt. Nem tágítok ettől én már, lesz kicsit majd csatt, de kinevezem a fesztet vizsgatemető fesztnek, stílusosan... meg szó szerint. És ezúton is szeretnék elbúcsúzni a A-tól nagyon bájosan ajándékba kapott Cserepes Eper-től, a szomorú tény az ugyanis, hogy elpusztult. Komolyan, locsoltam, tényleg, nem lehet azt mondani, hogy nem, meg kérdeztem embereket, mit csináljak, mert láttam, hogy csoffad szépen lassan el. Nem lehetett megmenteni, R erre azt mondaná bizt, hogy megvan ez is írva, nem véletlen, asszem nem mondom el neki mi történt. És holnap majd veszek tollat, annak örömére, hogy végre megtaláltam a kedvenc füzetemet, azt a nagy feketét, amiben az Pótkulcs is kelt életre, meg halálra kerestem, mert annyi csoda van abban, hogy már drasztikussá vált bennem a hiányérzet. Van még benne hely, úgy érzem a Pótkulcs mellett simán elfér a Szf is. És majd le is fogom rajzolni mert asszem kell látnom az utcákat ahhoz, hogy 3d-ben is meg tudjam fogalmazni a karaktereim történetét.,

meg fákat, virágokat, ilyenek.

Nagyon sokféle arca van, több mint azt mi gondolhatnánk róla, bár eszünkbe sem jutna, hogy nem sajátjai azok, csupán álarcok. Úgy alakít, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként fogadják és fogadjuk el, mi a környezete, pedig tudjuk, hogy hazudik, mégsem éri kritika, nincs körülötte pletyka, iszonyú jól játszik. A mimika és a gesztusok katonás rendben sorakoznak egymás mögött arra várva, hogy megszolgálják létüket, bármit is kérdeznél tőle, csak egyszerű választ kapsz, és nem jössz rá, hogy nem vele beszélsz. Lány csak akkor bizonytalanodik el néha, amikor könnybe lábad a szeme, akkor kicsit meggyengül a profi játék, néha hibázik is, de aztán csak csúnyán betép, hogy korrigálja a vétket. Úgy lesz aztán jó, átalakul a jelmez, de csak másikat vesz fel, valami nagyon szépet, hogy hiteles maradjon, és tulajdonképp leszarja, hogy sikerül e végül. Már sohasem vállalja fel önmagát, hogy ne kelljen csalódnia, alkalmazkodik ehhez a büdös kurva élethez.

Túlélő. Ezért van itt, ezért lett kisfalu lakója, mert már minden szerepe elfáradt, megszürkült a szenvedély a valóságban, de ez csak nagyfalu vette észre. Hogy van egy lassan elkopó résztvevő, mennie kell, mert ronthat az egyébként is képlékeny társadalmon

Nem beszélünk róla, mondom mindenkinek, értik a hangsúlyt, hagynak, és nem kérdezik miért nem beszélek róla, kösz srácok. Elengedem, de csak így megy, ha nem jön a közelembe semmilyen formában, csendben maradunk egy darabig, és aztán majd történik valami, de úgysem tudjuk, hogy mi, de tulajdonképp nem mindegy? Mindig van valahogy, és a fasz meg én vagyok Csabi, amiért közhelyekbe szaladok bele, bocs, de szimpla igazság ez is. Volt ma koradélután egy szociológia zh-ja, lány megírta, aztán kijött a teremből és elballagott a tanulmányi osztályra egy uv.-csekkért, olyan egykedvűen tudta be a mai tudatlanságot. Utána meg kellett neki elég sokat dolgozni, úgyhogy nem foglalkozott vele nagyon, de elfáradt… mé isztok ti ennyit, hé?! Különben bántotta a buta zárthelyi, mert hát mégiscsak ezzel szinte vége lett volna a vizsgaidőszaknak, mert nyár van meg ilyenek. Erre megbukik, ehh, jóvanmajdodafigyeljobban, vagy nem és akkor ennyi.

C vizsga egy hét múlva.

D nincs. Jó lesz.  

Ákos vasárnap végre hazajön és hazahozza majd az egész világot.