Legalább két2szer jelentettem már ki ebben az évben, hogy NEM, sohatöbbé be nem teszem a lábam a ZöldPardon száz100forintos forgóján, akár a U2 is tiszteletét teheti, engem ugyan oda be nem rángat senki akkorsem... Szóval jöttek a Tokaj-ban megismert debreceni srácok (bevégezve az EFOTT-t, amit nekem sikerült kihagyni) és Ron felvázolta az esti colorStar koncert fontosságát, azt persze egy darabig mélyen elhallgatta, hogy hol is lesz... Amikor meg már kész volt az útravaló cigi, dobozban sör a kézben, egyszerűen nem lehetett azt mondani a másik három embernek, hogy én oda ugyan nem megyek, mert zp. komolyan egy hatalmas nagy kalap kula, fos, szar... Valamikor pár évvel ezelőtt még tudtam értékelni, mert megtaláltam a zenéimet meg a hangulatom is, de mára már csak a zene maradt, az meg nem mindig tud kirángatni az elkurvult, elsznobosodott tömegből. Most is csak egy kis időre sikerült, amikor beljebbmentünk a fruskák közé dancingolni, kivételesen jól szólt, tényleg hallottam a hangokat és, amikor becsuktam a szemem jött a saját mozim, víziók hada, kivert hideg, meleg, lüktetett, simogatott, elbűvölt, lettek gyengéd és szenvedélyes pillanataim, de volt üres is, amikor azon gondolkodám, hogy mily formán tudnám behatárolni a stílust. Egy darabig azt gondoltam, hogy egy kicsit Anima meg Korai, de nem. Persze őket sem tudnám egy lapra tenni, csak talán úgy, hogy mindkettő megnyit bennem dolgokat. Végül arra jutottam, hogy egyedit csinálnak a srácok, amiben van világzene, tánczene, meg népzene is és nagyon hallgatható, meg szerethető az ami megszületik... De kábé amíg ezt leírtam addig tarthatott ez az állapot, mert tuti, hogy vagy leöntött valaki húgymeleg sörrel, vagy átesett csámpásan befordított lábfejemen. Nesze zp.

Egy idő után pedig azt mondtam, nekem ez itt sok, taxiba be, puszi Ron drágám maradj csak, vigyázz az éjjellel.

Aztán hazajöttem és kerestem cd colorStar, arra aludt el fejem.

Jóvan, zene nyert.