Hamar, hamar, keljünk népek, mert nappal van, világos, induljunk! Számomra a napszak látható része a vonzóbb, még látok arcokat, ismerem a színpadok hollétét, megtalálom a sátramat, tudom, kivel beszélek, hol és hogy vagyok, ilyenek. Az éjjel rendszerint a csúszásé, folyamatosan mindenki keres mindenkit, te hol vagy, én itt, jó akkor egy óra múlva, holott tudom, hogy a másik (másikok, Lev? :)) egy másik bolygón van hozzám képest, de azért beszéljük meg, hogy ott, amikor annak vége, tudod, ahol tavaly is, de lehet, hogy kicsit késünk, persze nem találkozunk, de ez benne van… Nekifutottunk már délelőtt, sajnálattal látom, hogy fárad el a sziget, egyre nagyobb a szemét, egyre inkább lohad a hangulat, csoffadnak az arcok el, délelőtt már alig látok serező szigetelőket, amit az első pár napról nem lehetett elmondani, talán csak a hvg-s pult dübörög folyamatosan aktívan. Az Afrika-falu nagy élmény, színes kavalkád, sok-sok konga, (egy rövid csípőtánc a dobolónak) meg zene, persze kirakodóvásár nem olcsóért és füst, bódító füst… odébbállunk, aztán jönnek a bárányok, akik elég érdekesen játszanak nekünk elő valamit, bírom a jelmezüket, mégsem maradunk. Egy kötélmászós mutatvány előtt állunk meg, ott is ragadunk, olyan mint gyerekkoromban a cirkusz, ámulunk, hogy milyen ügyesek. A buzogánydobáló srác megnevettet, kikapcsol az előadása, ez is kell a szigetből, nem csak a csatt… Aztán sötétedni látszik, félhomály borul a sziget felé, aztán estévé fajul, amikor meglátjuk. Sőt halljuk és érezzük is, mert akkora hévvel érkezik az utcaszínház, hogy lehetetlen nem odanézni, menni, integetni! Tűzokádó, meg angyal, hol fekete, hol fehér, jelmezesek hatalmas monstrum gépezeteken, hangos zene, rivaldafény, meg kürt, és óriási ováció, tényleg látványos, lenyűgöző! Koncertből aztán lett Copicon, ami inkább fáj, mint jó, nem adjuk meg az esélyt nekik, hogy félórán keresztül legyen nekünk rap… Mivel már három héttel ezelőtt kijelentettem, hogy Tankcsapdát biztos NEM, tutti befutónak ígérkezik a Cheb Mami Algériából, úgy is van, világzene, csak ne lenne olyan messze az a színpad! Persze a Rasmust sem hagyhatjuk ki, mindkettőnek félidőt ajándékozunk, bár ezen a ponton már jön egy hullámvölgy, a Rasmus már talán emiatt sem tetszik, de kitartok mert kell nekem az a Neo! Mondom Ronnak én azt a harmadik sorból szeretném, még akkor is ha letaposnak, fellöknek, mert áthidalva az hullámvölgyet újra érkezik a parti-hangulat. Erre kifogok két lánycsapatot, akik nemhogy fellöknének, de egyhelyben állnak egy Neo-koncerten, még bólogatós ritmus sincs a fejükre húzva, hát kis drágáim mi a *icsának álltok be a harmadik sorba egy ilyen buliba? Kicsit felkapom a vizet, mert aztán parasztok is, sérelmezik, hogy egyik lábamról a másikra állva próbálok táncolni a harmadik sorba (tényleg vigyázva mindenkire, szolidan), ami ugye nem azért van, hogy masszívan két lábon álljunk. Egyébként huszonöt percet csúsznak, aztán úgy kezdődik, hogy megtapsoltatják magukat neoék, ehh… Hátrébb vonulunk inkább, apuska egy fél pillanatra táncol helyettem is, üdv hello, mi újság, és aztán marad a zene maga, a nélkülem is ugráló padlózat, meg a tombolás! Nekem nagyon az az érzésem, hogy a nagyszínpadon lenne már a helyük! Fel velük! És a hangulatból adódóan a parti-arénába megyünk, majd a medúza következik, dj-k nagyon tudják pörgetni a hajnali arcokat, tapasztalat. Végül reggel nyolckor bújok bele a hálózsákba, kimerülten, élményekkel teli, már saját ágyam után áhítva, még két nap, sóhajtom. A nap köpése az ír punk srácé, aki a pannon aktívia nevű sátrat keresi...