Ki kell ezt még kérem pihenni, mind idegileg, mind fizikálisan, bár túl sokat nem teszek érte, azért lassan kezdek rendeződni. Környezetem ráadásul beteg is, Ron, Szilvi, Hocsi, Andris legyetek jobban, kívánom... Én meg cserébe megígérem, hogy visszatérek a falumhoz, amit abbahagytam bloghegy miatt, pedig itt lüktet bennem, de annyi minden történik folyamatosan, hogy nem hagyok a soroknak teret, meg időt, hogy megszülessenek. A nevek még javarészt megvannak, a Frézia nevűnek asszem minden mondata megvan, szerintem azokat én kimondtam már párszor, vagy ki fogom az elkövetkezendőben mondani. Tiszta hülyeség, de nagyon sokminden megtörténik aztán velem, amiket a történeteimben leírok, szinte kivétel nélkül pont úgy, ahogy leírom, kicsit ijesztő is akár. Például a tánc a parkettán, lassú zenére, félhomályban (micsoda giccs), az is, és pont olyan érzésem volt közben, mint amikor írtam, tökéletes flash-em volt. Lehet, alkalmaznom kellene ezt a képességet, megírok egy csomó jó dolgot, hogy aztán az megtörténjen velem. Ezáltal konkrétan én írnám a saját sorsomat!!! Húúú, de jól hangzik... Aztán amikor sikerül tökéletesre fejlesztenem az életemet, megpróbálom majd a másokéval is, azt majd jó meggazdagszom, na! És akkor a királylány effektus átcsapna Istennőbe, nagy fehér lepel alatt...

Jó, kikapcsolom mozit. Jut eszembe volt olyan is, hogy az egyik novellám szereplője meglepetésszerűen, egy teljesen jó fordulat után a történetben mégis elindul a Duna felé, a hídra, aztán leugrik, és ezt végül mégsem mertem leírni, de gondolatban megmaradt, mert már akkor éreztem jópárszor, hogy megtörténik, amit leírok, hogy inkább aznapra már letettem a tollat a kézből, nehogy baj legyen. Hú de jól hangzik...