Hát nem érted? Mindig itt van velem, amikor énekeltek látod aput, vagy amikor megszólal egy dal, most élsz, nem érted, hogy bennem lebeg?  Annyira hiányzik, hogy mindenben szeretném őt látni, kellene kapaszkodni bele, de nem teszem, mert meghalt. Eltelt hét év és bennem még mindig iszonyúan élnek a perceink, az, amikor Máté Pétert gitározott nekem a ház előtt lévő szőlőlugas alatt, meg amikor először vertem meg egy kártyaparti során, aztán ő visszavágott élesben, fájón, csúnyán, úgy, hogy gyűlöltem érte, de mégis apu volt, most meg nincs. Nem tudom eltemetni, elengedni, itt van.  Hát bassza meg, én vissza akarom kapni, én nem eltemetni akarom, hanem beszélni és hozzáérni, meg tanulni tőle, valaki adja vissza! Nem akarok gyertyát gyújtani, meg emlékezni, nekem az apum kell nagyon vissza. Ha megszületnek, és meghalnak emberek, akkor miért nincsen olyan is, hogy valaki visszajön, visszatér, abból a nem tudom miből, amibe haláluk után kerülnek… Anya, drága anya nem tudja pótolni! Megpróbálja pedig, szerintem nem mondom el neki, hogy mennyire nem tudja pótolni…

Látod apu? Most élsz. Itt bennem legbelül, az akaratomban, az álmaimban… abban is, ahogy lefekszel és elalszol, és nem gondolsz rám. Abban is én vagyok…